Egyesek szerint a legjobb módszer, ha megmondjuk nekik, miért kerültek ebbe a problémába. Sok jószándékú embert ismerek, akik úgy gondolják, nekik valami oknál fogva az a küldetésük, hogy másokat tanítsanak – mondanám inkább kioktassanak – illetve megmondják nekik a tutit, felhívják a figyelmüket a hibáikra. Úgy érzik, náluk van a bölcsesség ékköve, mindenhez (is) értenek, legyen szó gazdasági, családi vagy egészségügyi problémákról.
Még az is lehet, hogy néha igazuk van, de sokszor a stílusuk miatt többet ártanak, mint használnak. Nem lehet fejszével tojást hímezni, sem sarokcsiszolóval manikűrözni. Vagyis lehet, de lássuk be, nem sok jóra számíthatunk. Jézus arra tanít bennünket, hogy tanuljunk meg együtt sírni a sírókkal; a kioktatás helyett gyakoroljuk az együttérzést.
Természetesen nem azt állítom, hogy nincs szükség a korrekciókra és a hibák kijavítására, de ne ez legyen a fő mozgatórugó az életünkben, vagy legalább is ne ezzel rontsunk be elefántként egy másik ember lelkének a porcelánboltjába.
Jézus példája azt mutatja, hogy a szeretet és az elfogadás az, amely valódi változást hoz létre az emberek életében. Ahelyett, hogy azonnal az okokat keresnénk, vagy a megoldást mondanánk meg másoknak, próbáljunk meg először megérteni, együtt érző szívvel hallgatni, és segíteni, amikor az szükséges. Az igazi segítség nem mindig a tanításban rejlik, hanem a támogatásban, az együttérzésben és az imában.
Emlékezzünk arra, hogy mindnyájan különböző utakon járunk, és a bajba jutottaknak nem mindig az „okos” tanácsainkra, hanem a szeretetre és megértésre van szükségük. Ahogyan Jézus mondta: ” Adjatok, nektek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek.” (Lukács 6:38). Legyünk tehát kegyelmesek és segítőkészek, hiszen mindannyiunknak szüksége lehet egy kis támogatásra és megértésre az életünk során.