Ha olyan vagy, mint az olvasóim többsége, akkor te is szeretnéd megtapasztalni az életnek lehető legjobb verzióját: a boldogságot, jó családot, barátokat, munkát ami örömmel tölt el. Fittnek és egészségesnek maradni.
De az élet sokszor nem úgy alakul ahogy mi azt elterveztük. Igaz?
Van, hogy a mosolyunk mögött nincs minden rendben. Néha úgy tűnik mintha láthatatlan erőkkel állnánk szemben. Amint átélünk egy kisebb győzelmet, egy újabb akadály jelentkezik. Ki gondolta volna, hogy az élet ilyen nehéz lesz, vagy legalább is, hogy ennyi akadályon kell átmenni?
Én is sokat küzdöttem, sőt még ma is küzdök.
Évek óta küzdöttem az elvetettséggel, kishitűséggel és néha a magánnyal. A fordulat akkor következett be, amikor rájöttem, hogy Jézusnak terve van az életemmel. Nem csak a mennybe jutás a terve (habár ez a legfontosabb), hanem egy terv a mindennapi életemben – itt és most. Ez számomra örömöt, reményt és értelmet hozott az életembe. A Biblia ezt tanítványságnak nevezi, így tudod Jézust igazán követni. Ennek a weboldalnak a célja – hogy segítsen neked ezen az úton járni.
A vágyam az, hogy minél több embernek segítsek megtalálni az élete értelmét. A másik dolog amiért a szívem lüktet, hogy mindenkinek sikerüljön egy olyan életmódod kialakítania, amiben jól érzi magát. Ez a honlap erről szól. A különféle bejegyzések, tanfolyamok ebben szándékoznak segíteni. Remélem te is találsz hasznos információkat, tanácsokat az oldalon.
Ha megteheted, próbáld ki a „21 napos életformáló kihívást”! Amint látni fogod, ez a tanfolyam ingyenes. A célom az, hogy minél több ember, így te is, megtaláld a harmonikus, boldog élet titkát, ez azonban csak úgy lehetséges, ha kialakítasz egy olyan életformát, ami ezt lehetővé teszi. A mai rohanó, teljesítménykényszeres világban ez nem könnyű. Ezért egy olyan programot dolgoztunk ki, ami napról-napra, lépésről-lépésre vezetni fog téged annak érdekében, hogy a változás az kézzelfogható és maradandó legyen az életedben.
Emellett lelkészként dolgozom. Tanultam lakatosnak, gépésztechnikusnak, teológusnak. Nagyon szeretek olvasni és most már írni is, de ez nem mindig sikerül. Két fiam van és egy áldott feleségem. Egyik kedvenc hobbym a kávéfőzés és a kávékülönlegességek fogyasztása. Álmom egy könyvtár és egy kávézó létrehozása. Ebből a könyvtár már megalakulóban van, itt olvashatsz róla bővebben.
Kérlek írd meg nekem a tapasztalataidat illetve, ha többet szeretnél megtudni rólam írj a következő email címre: szucscsaba@yahoo.com