Volt már olyan beszélgetésed, amit követően úgy érezted, mintha valami súly telepedett volna a szívedre? Vajon miért engedjük, hogy a világi viták elvegyék tőlünk a békét és örömöt? Talán politikáról vagy gazdasági helyzetről esett szó, és végül nem tudtatok egyetérteni. Az ilyen viták – bár gyakran nem is befolyásolják közvetlenül az életünket – mégis képesek mély nyomot hagyni bennünk. Egy idő után talán azon kapjuk magunkat, hogy az élet örömei helyett a megosztottságot és feszültséget éltetjük magunkban. De vajon megéri?

Az idő múlásának tanulságai

Nemrég hallgattam valakit, aki már az ötvenes éveiben jár, és az idő múlásáról beszélt. Elmesélte, hogyan változott meg az élethez való hozzáállása az évek során. Amikor huszonéves volt, azt gondolta, az élet végtelen. Szinte kiugrott az ágyból minden reggel. Most már a test apró fájdalmai emlékeztetik arra, hogy az idő telik. A gondolatai pedig egyre inkább az örökkévalóság felé fordulnak. Ahogy közelebb kerül a hatvanhoz, már nem érzi annyira fontosnak azokat a dolgokat, amelyek korábban izgalomban tartották. Talán egyszer majd az unokái lesznek a legfontosabbak számára, és az élet apró, családi pillanatai. Ha egyszer megéri a kilencvenet, már talán nem fog számítani, hogy mit ígérnek a politikusok vagy merre tart a világ.

Mi igazán fontos az életünkben?

Elgondolkodtam ezen. Az életünk véges. A világ dolgaival való törődés, amely most olyan fontosnak tűnik, idővel jelentéktelenné válik. Nem arra vagyunk hivatottak, hogy minden áron győztesen kerüljünk ki minden politikai vitából. A mi igazi hazánk nem itt van, hanem a mennyben. Itt csak vándorok vagyunk, átutazók egy hosszabb úton. Ha a világ eseményei helyett a mennyei országunkra figyelünk, akkor talán kevesebb dolog lesz, ami miatt összeveszünk, és több időnk marad a békességre, a szeretetre, és a Krisztussal való kapcsolatra.

Engedd el a múló dolgokat, tartsd szem előtt az örökkévalót

Szóval legközelebb, ha egy beszélgetés heves vitává válna, jusson eszünkbe, hogy a legtöbb ilyen téma idővel eltűnik a süllyesztőben. Ahogy a múló idő fájdalmai és örömei is emlékeztetnek minket arra, hogy mi valami nagyobb dolog felé haladunk, így ezek a beszélgetések sem érhetnek el minket, ha a szemünket az örökkévalóságon tartjuk. Mert egy napon majd nem az lesz a kérdés, hogy mi történt a politikában vagy a gazdaságban, hanem az, hogy hogyan éltünk, szerettünk, és hova tartottunk.